Leírás
Syma X22SW tenyérnyi kamerás drón merész képeségekkel…
Gyakorlatilag az X22SW a SYMA X22W újabb kiadása főbb változtatás, a kicsit nagyobb méret, ugyan avval a moduláris akkumulátorral szerelve, mint a sima X22W-s modell. Persze a kapacitás is teljesen megegyezik. A főbb különbség a meghajtásban keresendő, míg a régi modell motorjainak tetején volt található közvetlenül a rotorlapát, az új modellnél a meghajtás már fogaskerék áttételezésen keresztül történik. A drón mérete is kissé nagyobb lett, a dizájn szinte semmit sem változott.
A két drónt egymás mellé téve látható, hogy az új modell méretileg kb. 15-20% nőtt. A rotorvédő kialakítása eléggé megváltozott a rotor lapátok is joval nagyobak lettek. Egy laikus embernek igazából csak a méretbeli minimális eltérés tűnik fel.
De az igazságot bevallva az új szerkezet sokkalta jobb lett, könnyedebben repül, és játék idő is hosszú percekkel megnőtt. Az automatikus magasságtartó is sokkal finomabban dolgozik, mivel kisebb motorteljesítménynél a drón emelkedik.
A legmodernebb SYMA újdonság viszonylag apró köntösben! A cég modellje az összes extrával rendelkezik, amivel nagyobb testvérei is. A különbség csak annyi, hogy ez a viszonylag apró modell akár egy uzsonnás dobozban többedmagával is elfér!
Akárhol, és akármikor! Élvezze ön is a fejlett repüléskönnyítő automatikát, mely Ön helyett elvégzi a fel és leszállás bonyolult és veszélyes műveletét! A beépített magasságtartó szenzor pedig még arról is gondoskodik, hogy a kezelőnek ne a gázkar folyamatos korrekciójával kelljen törődnie, hanem élvezhesse a beépített HD kamerát. A kamera képe most ráadásul apple és android telefonokon azonnal látható.
Kisméretű drónok tekintetében az elmúlt év sok újdonságot hozott. Kezdetben az igazán apró, mindössze 5-6 centiméteres átmérővel rendelkező quadkopterek érkeztek meg, de hamar kiderült, hogy nem ez a megfelelő csapásirány. A rotorok könnyen törtek, a filigrán váz hamar elvesztette merevségét. Továbbá a nagyon kis méret miatt azok a drónok kezdők számára szinte teljesen kezelhetetlenek voltak. A repüléssegítő automatikák ugyan sokat javítottak a helyzeten, de még mindig elmaradnak a túl apró megoldások a náluknál alig nagyobb, de ennek köszönhetően sokkal stabilabb szerkezeteknél.
Ezek az alig nagyobb készülékek viszont árukban alig különböznek, annak ellenére, hogy sokkal több területen hatékonyan használhatók. Ebbe a ligába érkezett a Syma apró újdonsága, az X22SW is, ami a kor legnépszerűbb újításait egytől egyig tartalmazza.
A modellt kézbe véve két dolog azonnal feltűnik: a kamerát magában foglaló, teljesen új tervezésű géptörzs, és a bele passzoló cartridge – úgynevezett tokozott – akkumulátor. A tokozott akkumulátorok nagy és tagadhatatlan előnye, hogy kisebb eséllyel szenvednek el bármilyen sérülést. A felület megrongálódása ugyanis a lítium-polimer akkumulátorok azonnali, heves reakciójával és biztos tönkrementével járna, de ez tokozott kialakítással megelőzhető. A toknak köszönhetően pedig nincsenek többé kitépett tápcsatlakozók sem, hiszen a tokba integrált sarus rögzítő megoldás kényelmesebbé és gyorsabbá teszi az akkumulátorok cseréjét és töltését, tárolását.
A friss tervezésű vázon rugalmas, de mégis ellenálló rotorvédőket találunk. Jó látni, hogy gondoltak az ütközésvédelemre még a rengeteg segédfunkció mellett is, mint az automatikus fel és leszállás, vagy a beépített magasságtartó szenzor. Kellő óvatossággal bárki betekintést nyerhet a drónok világába ezzel a cseppnyi szerkezettel, és közben a környezete leamortizálódásától sem kell tartania.
A modell orrában bújt azonban meg a csattanó. Előre, és enyhén lefelé ugyanis az orrból egy HD kamera tekint, melynek képét a mobiltelefonunkon azonnal, már repülés közben láthatunk. A telefonra menthetők is a felvételek, valamint arra is nyílik lehetőségünk, ha nincs kéznél a távirányító, mobiltelefonnal kezeljük a gépet.
A mobiltelefonos kezelés sajnos nekem nem az erőségem, ennek ellenére, ebben a funkcióba, sok kellemes meglepetés ér. Irányítása mobilon keresztül is könnyebbé vált nyilván sok köze van hozzá a beépített magasságtartó automatikának.
A mobil applikáció a syma go, pedig számos extra és kényelmi funkcióval párosul. Itt megemlíteném a telefon döntésével való irányítást ez is elég élvezhetővé vált, mert a gép a beépített barometrikus szenzornak köszönhetően megtartja a kívánt magasságot és ilyenkor a telefonnal a jobbra-balra és előre-hátra döntésével már mehet is az irányítás.
Az útvonaltervező is az applikációban érhető el. Ennek működése nagyon egyszerű, amit a telefon képernyőjén megrajzolunk, azt próbálja a drón robotpilótája lekövetni. Tehát nem előre betáplált térképszíntű útvonalról van szó, mint a csillagászati összegű drónoknál. Hanem repülés közben, ha rá nyomuk a funkcióra akkor lehetőség van a folyamatos repülési útvonal rajzolására vagy akár előre rajzolására is.
És még itt egy mértékadó skála is elérhetővé válik, amin beállítható, hogy az 1cm-es rajzolt vonal repülés közben mekkora méretnek felejen meg.
Természetesen a mobilos vezérlésnél a távnál megszokott funkciók ugyan úgy elérhetőek mint a headless mód, a lassú/gyors mód váltó és a giroszkóp kalibrálás, finomhangolás stb.
Mobilos irányitás nem az én világom, ennek elenére nem panaszkodhattam, mert az új modellhez új designnal – és végre jobb anyagminőséggel – készült távirányító is jár. A botkormányok érzékenysége finomabb lett, az irányító ugyan olyan spéci lett mint a nagyobb méretű új SYMA drónoknál. A funkciók elhelyezése a szokásos jelleggel semmi nemű szabályszerűséget nem követ, viszont elég gyorsan megszokható a leosztás. Egyedül akkor zavarodik meg az emberfia, ha a mi helyzetünkben van: kétszer egymás után ritkán kerül ugyanaz a távirányító a kezünkbe, így minden indítás előtt ellenőrizzük, melyik funkció hol van, és igyekezzük az összeset mihamarabb elfelejteni a repülés után, nehogy a következő modellt egy fénykép kattintása helyett bukfencből lazán felakasszuk a meggyfára.
Az akkumulátorok tokozott jellegére már kitértünk, de a kapacitást még nem érintettük. A méretben megegyező elődmodell akkumulátora (A Syma X4) 200 mAh volt. Bár a repülési idő nem volt túl rövid, mégis nagyon sokan megkerestek minket, hogy hogyan tehetnének nagyobb akkumulátort a géptörzsbe. Sajnos ez ott módosítással nem volt megoldható, be kellett érni a maximum 250 mAh telepekkel. Ezzel szemben a modern x22SW akkumulátora az azonos méretű előd kapacitásának duplájával (!) (400mAh) rendelkezik. Ez jelentheti, hogy hozzányúltak a vázon kívül a hajtáshoz is, bár még egy x22SW motorját sem beleztük ki.
Amit a pár tesztkör alatt tapasztaltunk az X22W esetében, az nem volt túl biztató. Tartottunk tőle – főleg a nagyméretű akkumulátor láttán – hogy komótos ólommadárka lesz a drón, és képtelenség lesz vele a negyedik-ötödik repült perc után fickósan emelkedni. Az is benne volt a pakliban, hogy a repüléssegítő rendszerek furcsán viselkednek majd, mert ilyen kisebb méretű készülékben a Syma gyártásában még nem volt alkalmunk kipróbálni a magasságtartó, és az automata fel és leszálló funkciót. A magasságtartó automata és a gombnyomásra történő fel-le szállás majdnem jelesre vizsgázott. A rövid és kissé túlsúlyos repülést, az új úgyis mondhatnák ráncfelvarrott modellnél, viszont minden tökéletesre sikeredett. Az új áttételes meghajtó mechanizmus és minimálisan nagyobb méret hihetetlenül jó drónt eredményezett. Mind a SYMA X22SW és SYMA D350WH személyében. Amit tapasztaltunk mindkét tesztmodellnél, egyrészt a bő 2 perccel hosszabb repülési idő, másrészről a magasságtartó könnyed működése. Úgy látszik itt is igaz lesz az első széria gyermekbetegségekkel küzd (SYMA X22W) aztán jön az új aminél minden hibát a gyártó könnyen orvosol illetve ilyenkor a hosszú tesztekből tudja, hogy lehet valamit majdnem tökéletesre fejleszteni (SYMA X22SW). Ennél az új modellnél is beigazolódott, hogy a legendásan kezes viselkedés és a kiváló strapabírás ebből a modellből sem hiányzik. Bátran ajánljuk tehát akár első quadrokopternek a Syma x22SW-t.
Összességében: Az új X22SW verzió minden tekintetben egy nagyszerűen jóra vizsgázott repülő szerkezet, itt már nem érheti semmi csorba a nagyszerű és egyben népszerű SYMA gyártó hírnevét.
Irányítás:
gázkar (fel-le) gáz adagolás
gázkar (jobbra-balra) forgás a tengely körül
irányváltó kar előre hátra mozgatásával előre-hátra döntés
irányváltó kar jobbra balra mozgatásával jobbra-balra döntés
Mit jelent pontosan a 3 vagy 6 tengelyes Giroszkóp?
3 vagy 6 tengelyes Giroszkóp azt jelenti, hogy a giroszkóp nem csak a tengely körüli forgást vezérli, hanem az Y és Z tengely, azaz előre-hátra dőlés és jobbra-balra dőlést a levegőben giroszkóp egyenlíti, tehát próbálja mindig a nulla ponthoz a vízszinteshez viszonyítani és lebegéskor ugyan erre a pontra visszaállni. Ez egy modern új technológia, mert ha ezekbe a szerkezetekbe nem lenne 3 vagy 6 tengelyes giroszkóp egyszerűen reptethetetlené válna, és egész egyszerűen felborulna. Régebben az ilyen szerkezeteket csak röpsúlyos kiegyenlítő tengellyel lehetet megoldani, több kevesebb sikerrel melyek anno egész egyszerűen vagy nem voltak elég stabilak a repüléshez vagy a legkisebb szél gátolta őket a repülésbe.
Nem úgy, mint most akár már szélben is elreptethetőek.
SYMA 22SW WIFI kamerás drón főbb jellemzők:
Új meghajtáslánc a hosszabb és könnyedebb repülés érdekében.
Magasságtartó automata (barometrikus szenzor).
Gombnyomásra történő automata felszállás és landolás.
Útvonal tervező funkció (tervezd meg repülési útvonalad).
Headles mód (az irányítás mindig ugyan az marad).
Új dizájn jobb aerodinamikai képességek.
Az újratervezett ABS kaszni könnyen ellenál a kisebb ütődéseknek és borulásoknak.
Új távirányító, érzékenyebb botkormányok, a kifinomultabb vezérlés érdekében.
Élőképes HD kamera.
Fotó és videó rögzítési lehetőséggel okos telefonunk, memóriájába ahonnan azonnal visszanézhetőek, és megoszthatóak a felvétlek.
Okos telefonnal és távirányítóval is vezérelhető (giro-szenzoros vezérlés is elérhető).
360fokos műrepülési képesség.
A teljes fedélzeti Led világítás lehetővé teszi, akár a teljes sötétben történő navigálást.
Újratervezett éjszakai LED fények.
Moduláris könnyen cserélhető akkumulátor.
Akkumulátor merülést jelző led fények.
Paraméterek
SYMA X22SW műszaki adatok | |
Maximális hatótávolság | Kb. 100m |
FPV hatótávolsága | 50m |
Teljes hossz/szélesség rotorok végéig átlóba mérve | 190mm |
Teljes hossz/szélesség rotorok végéig | 155mmX155mm |
Teljes hossz/szélesség átlóban mérve rotorvédővel | 215mm |
Hossz/szélesség a váz végiég | 105mm |
Hossz/szélesség átlóban a váz végéig | 145mm |
Törzs magasság | 35mm |
Főrotorátmérő | 70mm |
Adó méret (H x Sz x M) | 125mm x 100-115mm x 30-45mm. |
Adó működés | 4 db AA elem vagy AA típusú akkumulátor (nem tartozék). |
Töltési idő | kb. 70perc. |
Repülési idő | kb. 7-9perc. |
Nettó súly beépített kamerával | 38g (akku nélkül). |
Nettó súly beépített kamerával és rotorvédővel | 41g (akku nélkül). |
Teljes súly akkumulátorral együtt | 53g. |
Akkumulátor | 3,7V 400mAh. LI-poly. |
Motorok | 4db főmotor |
A csomag tartalma | |
1 db SYMA X22W típusú drónt beépített élőképes kamerával | |
1 db 2,4Ghz távirányító | |
1db LIPO akkumulátor 3,7V 400mAh | |
1 db USB töltő | |
4db rotorvédő a gépre szerelve | |
4db tartalék főrotorlapát | |
1db univerzális telefon tartó | |
1db angol nyelvű kézikönyv | |
Repülésre kész állapotban érkezik! |
További tulajdonságok