Leírás
YL R/C S93 az összecsukható drón számos kényelmi és extra funkcióval
Olcsó drónt venni nehéz úgy, hogy tényleg jó legyen a végeredmény. A vásárló az üzletbe tévedve általában két véglettel szembesül: van egy fajta, amihez alkatrészt hírből sem látott az eladó, de amúgy is mit érdekel ez Téged, kedves vásárló, hiszen vagy valamelyik telefonos zugüzletben láttad meg a drónt, esetleg játékboltban, vagy valamelyik – tetszőleges – élelmiszeripartól kerti gépeken át mindent forgalmazó multinál emelted le a polcról, hogy két rúd szalámi mellett a futószalagra kerülve diadalittas örömujjongást váltson ki a család többnyire férfitagjaiból a kasszagépek elhagyása. Aztán van a másik véglet, amikor az érdeklődő az ezer féle modell láttán megretten, és nem csak azt nem tudja már, hogy mit szeretett volna, de az igényeit is elfelejti, ha az eladó kicsit rámenősebb, akkor talán az is kiesik a tudatából, hogy ő most fiú-e avagy lány. Mi tisztában vagyunk vele, hogy az utolsó esethez állunk közelebb, ezért is írunk ennyit, hogy megfelelő vezetőfonalat biztosíthassunk ebben az útvesztőben, amit a számtalan érdekes és különböző szerkezet kipróbálása közben felhúztunk.
Magától értetődő volt eddig, hogy ha kis drón kell olcsón, ami megfelelően strapabíró és könnyen vezethető, agilis, a Syma termékeit ajánljuk. Az összecsukható testtel rendelkező modellek esetén viszont sajnos nem állt módunkban ezt az ajánlást megfogalmazni, mert sorra jöttek a gyalázatosnál gyalázatosabb minőségű vackok, amik a nyitogatástól elfáradtak, lötyögtek, összetörtek, tönkrementek. Meglepődtünk rajta, hogy a legelső olyan olcsó szerkezet, ami megfelelően strapabírónak is bizonyult, és kellően könnyen vezethetőnek, pont nem a SYMA, MJX vagy egyéb nevesebb gyártó terméke, hanem előszőr egyszerűbb nem oly ismertes gyártók kínálatában jelent meg, így nehéz volt megtalálni köztük a jobb modelleket. Mint ahogy máshol is lenni szokott, például régen voltak divathullámok telefon területén mindenki például „SLIM” vagy „összecsukható telefont gyártott már szinte a csapból is az folyt, mire az akkori legnagyobb gyártó a NOKIA reagálta a legkésőbb.
Vagy például az APPLE volt az úttörője az az érintőkijelzős telefonoknak, most hogy elindult egy divathullám hogy mindenki hajlítható telefonokon dolgozik vajon mennyi idő kell eltelnie míg az IPHONE-ból is lesz hasonló…
Most tesztelt gyártó terméke, viszont viszonylag olcsóra-egyszerűre és nagyszerűre sikeredet. Rengeteg extra és kényelmi funkcióval számos új hasznos és kevésbé hasznos dolgokat felvonultatva.
A gyártók több olyan hajtogatható karos modellt kínál, amik gombnyomásra oldják a reteszelést és teszik lehetővé az összecsomagolást. Az LS93 esetén a váz újdonságai között számon tarthatjuk, hogy már nincs gombnyomás meg gomb sem, anélkül nyílnak és csukódnak be a karok. Könnyen hihetnénk, hogy egy ilyen rendszer lógásra, kotyogásra sokkal hajlamosabb, de erre a tesztelés során sikerült rácáfolnunk. Egy olyan ütközést sem sikerült elszenvednünk a modellel, amikor a karok mechanikája megsérült volna, maximum a nagyobb ütődésnél valamelyik kar kissé vissza csukódott. Ilyenkor csak visszatoljuk a helyére és mehet tovább a repülés. De ilyen nagy ütközés után a drón már úgyis újra kell indulni ilyenkor meg tök mindegy ha esetlegesen valamelyik kart ki kell húzni. Pedig, haj, de sok csúnya esésen vagyunk túl! További újdonság a váz körül a tokozott akkumulátor. Kisebb a sérülés veszélye, nincs több kiszakított csatlakozó – és tényleg, kényelmes és gyors cserét tesz lehetővé a fiók, ahová pontosan passzol a lítium-cella, mely könnyedén kihúzható és visszatolható a helyére. Nem úgy mit a másik modell esetében ahol az akkutartó ajtaját el is kell oldalra csúsztatni, majd felnyitni, hogy hozzá férjünk az akkumulátorhoz amit alap esetben még csavarral is rögzítenek.
Az erős kínzásnak az ABS alkatrészek kiválóan ellenálltak, és ez nem csak a váz alkatrészeire igaz. A rotorok, a fogaskerekek kiválóan tűrték a kiképzést. Ha mégis sikerül valamit megnyekkenteni, nem szabad kétségbeesni. A modell alkatrészei beszerezhetők és olcsók. A fenntartása még egy notórius bénázónak sem vág elképesztő lyukat a költségvetésén.
A modell legnagyobb újdonsága is a kezdők segítését szolgálja. A modell alján egy igen apró kamera figyeli a földet, és modern képfeldolgozó algoritmus segítségével igyekszik mindig „ugyanazt látni”, tehát a helyzetét megtartani. Beavatkozik, ha szél van, ha meglökjük kézzel a modellt oldalra, egész pontosan korrigál. Ráadásként ez a másodkamera valódi kamerázásra és élőkép továbbításra alkalmas. Így repülés közben a két kamera között is szabadon váltogathatunk.
Mind a 2000 mAh-t kirepülhetjük az akkumulátorból, ha elég optimálisak a körülmények anélkül, hogy az irányításba bele nyúlnánk. Így a kezdő sofőröknek nagyon sok idő áll a rendelkezésére reagálni, a karok elengedése pedig nem jár súlyos és azonnali következményekkel, mert a magasságtartó szenzor a gépet a levegőben, az optika pedig a helyén tatja.
A két szenzor arra is alkalmassá tette a készüléket, hogy az automata fel és leszállásokat végezhessen, gombnyomásra. A pozíciótartó optikával kiegészülve így tökéletesen jóindulatú modellt kaptunk, ami megfelelően strapabíró. A hab a tortán az eddig még meg sem említett kamera és a hosszú extralista.
A kézikönyvön található QR kód segítségével az alkalmazást letöltve, majd telefonunkat Wi-Fi segítségével a drónra csatlakoztatva az extra funkciók széles tárháza nyílik meg előttünk. A modell kamerájának a képét repülés közben is nézhetjük és felvételeket rögzíthetünk vele a telefon memóriájába valós időben és azonnal. Az optikai szenzorral a modell olyan stabil, hogy nyugodtan ott is „felejthetjük” a levegőben, amíg szétnézünk vele. A kezeléshez a telefon gyorsulásmérőit is használhatjuk, ilyenkor a modell arra fog dőlni, amerre a telefonunkat döntjük. Ha ez, vagy az irányítókarok nem lennének elég, akkor úgy is irányíthatjuk a modellt, hogy egy alakzatot rajzolunk a telefon képernyőjén, amit a drón a levegőben méretarányosan leutánoz.
A kamerából kettő darabot is kapunk amelyek között szabadon váltogathatunk. A front kamera azaz elülső távolról vezérelhetően automatikusan le-feldöntető. Ebben az esetben a másodlagos kamerára igazából nincs szükség, de mivel az optikai szenzor szerepét ez tölti be így evvel a pozitív tulajdonsággal is ellátták. A front kamera a gyártó szerint 4K nyilván ebben az árszegmensben nem is lehetne. Már amikor hozzá alkarunk kapcsolódni, akkor úgy jelenik meg a listába hogy 4K. Gyakorlatilag a kamera tesztelés során HD++ felbontású tehát egy csekély mértékkel több mint a 720p. A 4K titulust azért kapja mert a képeket 3840*2160 menti.
A másodlagos kamera ennél valamelyest nyilván gyengébb minőségű.
A főkameránál akár 50x-es nagyítás is elérhető, amely drámain rontja az alap kép minőségét.
További funkciós a hagyományos Headless mód, a jól megszokott akrobatikus kepeségnek hívott „360°-os forgás. Az úgynevezett visszahívó funkció amely nem összekeverendő a GPS-drónóknál megszokott valódi hazatéréssel.
A gép hatótávolsága pont elég. Sajnos a kamerakép továbbításának a telefon már eléggé szaggat 30 méter felett, de az irányítás egészen 80 méterig kiválóan üzemel. A repülési idő is alkalmassá teszi az általános használatra, már rég nem 5-6 percekről beszélünk, a modell kis híján hozza a tripláját is, ami valljuk be egész szép eredmény.
A mellékelt távirányító már avval az egyszerű tetris kvarcjátékot idéző mini kijelzővel nem rendelkezik, hanem a táv a kor jegyében született újjá mely a drónhoz passzoló fekete színben díszeleg habár a 90-es évek korszerű műanyag szappantartó dobozára emlékeztet, a telefon tartó konzol egész egyszerűen a távirányítóba épített és onnan hajtható ki. ha normál vezérlés mellett az élő eseményeket is nyomon akarjuk követni. Egyébként a távirányító botkormányainak nyomáspontja kellően finomak jó érzékenységgel rendelkeznek. A táv működéséhez 3db AA típusú ceruza elemre lesz szükségünk.
Repülés közben. Az S93 drón az újonnan beépített optikai szenzornak köszönhetően nagyon stabilan képes egypontban lebegni, beltéren ha például felszállunk vele hihetetlen stabilan tartja magát akár le is tehetjük a távirányítót és ott is hagyhatjuk a drón a levegőben, ha merül az akkumulátor automatikusan megáll és leszáll. Kültéri körülmények között a drón gyenge szélben is képes magát stabilizálni a levegőben. Itt már három sebességi mód közül választhatunk alacsony, normál, magas módban nagyon gyorsan és sportosan lehet vele repülni, ha a felhasználó már népi tapasztalattal rendelkezik. A SYMA márkájú gépekhez képest gyorsabb és mozgékonyabb még lengedező szélben, is ha a légmozgás irányába döntjük kellő lendülettel és ellenállással képes repülni, ha a legmagasabb módba kapcsolunk.
Kezdő pilóták jó, ha tudják, hogy az optikai szenzoros pozíciótartás este, víz felett, nagy magasságba stb. nem működik ilyenkor a saját tudásunkra kell támaszkodni.
Mindent összegezve egy nagyon jó belépőszintű drónt találtunk, ami végre becsukható karokkal is tisztességesen egyben marad. A rajta lévő kamera hozza az árban és korban elvárható minőséget, a repülési idő és a hatótávolság szintén megfelelő. Egész kellemes hordótáskát kapunk hozzá amivel a szállítása jóval egyszerűbb és biztonságosabb.
YL R/C S93 drón főbb tulajdonságai:
- nagyon precíz optikai szenzoros pozíció tartás az egypontban lebegésért.
-stabilan működő barommetrikus szenzor (magasságtartó automata).
-nagy kapacitású tokozott akkumulátor.
-hosszú repülési idő kb. 15 perc.
- moduláris akkumulátor mely biztonságosabb és villámgyorsan cserélhető vagy tölthető.
-legendás ütésállóság és strapabírás.
-3D akrobatikus mutatványok.
-a kamera dőlés szögé vízszintestől a teljes függőleges pozícióig vezérelhető távolról.
-egyszerű kezelhetőség és toleráns viselkedés
-olcsó karbantartás és üzemeltetés.
-kicsire, összecsukható kivitel a könnyű szállíthatóság érdekében.
-kellő erősségű led fények a tökéletes éjszakai repüléshez.
-dupla kamera melyek között könnyen válthatunk.
-három sebességi mód úgymint kezdő, haladó, avagy profi.
-kültéri agilis és dinamikus repülés magas módban
-diszkrét fekete szín választás mely tekintélyt parancsoló megjelenést kölcsönöz
Irányítás:
gázkar (fel-le) gáz adagolás
gázkar (jobbra-balra) forgás a tengely körül
irányváltó kar előre hátra mozgatásával előre-hátra döntés
irányváltó kar jobbra balra mozgatásával jobbra-balra döntés
Mit jelent pontosan a 3 vagy 6 tengelyes Giroszkóp?
3 vagy 6 tengelyes Giroszkóp azt jelenti, hogy a giroszkóp nem csak a tengely körüli forgást vezérli, hanem az Y és Z tengely, azaz előre-hátra dőlés és jobbra-balra dőlést a levegőben giroszkóp egyenlíti, tehát próbálja mindig a nulla ponthoz a vízszinteshez viszonyítani és lebegéskor ugyan erre a pontra visszaállni. Ez egy modern új technológia, mert ha ezekbe a szerkezetekbe nem lenne 3 vagy 6 tengelyes giroszkóp egyszerűen reptethetetlené válna, és egész egyszerűen felborulna. Régebben az ilyen szerkezeteket csak röpsúlyos kiegyenlítő tengellyel lehetet megoldani, több kevesebb sikerrel melyek anno egész egyszerűen vagy nem voltak elég stabilak a repüléshez vagy a legkisebb szél gátolta őket a repülésbe.
Nem úgy, mint most akár már szélben is elreptethetőek.
Paraméterek
YL R/C S93 műszaki adatok | |
Maximális hatótávolság | Kb. 120 m. |
A wifi hatótávolsága | Kb. 50 m. |
Méretek összecsukva (rotorvédő nélkül) | 135*175*60mm |
Méretek kinyitva (rotorvédő nélkül) | 405*335*60mm |
Teljes hossz/szélesség rotorok végéig átlóba mérve (kinyitva) | 405mm |
Teljes hossz/szélesség rotorok végéig (kinyitva) | 335*335mm |
Teljes hossz/szélesség átlóban mérve rotorvédővel (kinyitva) | 420mm |
Hossz/szélesség a váz végiég | 150mm és 65mm |
Hossz/szélesség átlóban a váz végéig | 285mm |
Törzs magasság (kinyitva) | 60mm |
Főrotorátmérő | 145mm |
Adó méret (H x Sz x M) | 150mm x 60-70mm x 38-50mm |
Adó működés | 3 db AA elem vagy AA típusú akkumulátor (nem tartozék). |
Töltési idő | kb. 80perc. |
Repülési idő | kb. 15perc. |
Nettó súly beépített kamerával | 137g (akku nélkül). |
Nettó súly beépített kamerával és rotorvédővel | 142g (akku nélkül). |
Teljes súly akkumulátorral együtt és rotorvédővel | 185g. |
Akkumulátor | 3,7V 2000mAh. LI-poly. moduláris |
Motorok | 4db főmotor |
A csomag tartalma | |
1 db YL R/C S93 típusú drónt kamerával felszerelve | |
1 db 2,4Ghz távirányítót | |
1 db USB töltő a drón akkumulátorához | |
1db LIPO akkumulátor 3,7V 2000mAh moduláris | |
4db rotorvédő | |
4db rotordíszítő elem | |
4db tartalék főrotorlapát | |
1db csavarhúzó | |
1db angol nyelvű leírás | |
Repülésre kész állapotban érkezik! |
További tulajdonságok